2013/14-es tanév

Lanczki Péter (5.a): A mezőkövesdi csodakút

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Mezőkövesd határában egy kút. Ebből a kútból folyamatosan csordogált a friss forrásvíz. Az emberek ide jártak naponta vizet hordani. Ez a kút nem közönséges kút volt, hanem csodatevő kút.

Éjjelenként kiugrott belőle egy kis manó. Ez a manó vitte a gyerekeknek a szép álmokat. Egyik éjjel, amikor már mindenki aludt, a manó kimászott a kútból. Felnyitott a fű alatt egy rejtekajtót és kivette onnan a tarisznyáját. Elindult a város felé. Csendben lopózott az utcán, miközben dobálta a gyerekeknek a mézes álmokat.

De jaj! Elfogyott az álom és hátra volt még egy gyerek. Az utolsó gyerek egy kislány volt, aki nagyon szerette a virágokat. A manó azt gondolta, gyorsan visszaszalad a kúthoz és hoz még egy álmot. Csendben futásnak eredt. Felkapott egy álmot és már vitte is a kislánynak. Fürgén szaladt végig az utcákon. A kislány aznap nagyon szépet álmodott. Azt álmodta, hogy egy manó elszaladt a kertjük mellett és egy varázsütésre a fűszálakat egytől-egyig mind rózsákká és tulipánokká változtatta. A kislány, amikor felkelt, lerajzolta az álmában látott szép virágokat. A rajzot ajándékba adta a nagymamájának. A nagymamának úgy megtetszett a kislány által rajzolt rajz, hogy a szép virágokat mind egy terítőre hímezte.

Így alakult ki a matyó hímzés, legalábbis a csodakút legendája szerint, A kút még ma is áll, és ma is sokan járnak oda vízért. A mezőkövesdi asszonyok pedig még ma is szebbnél szebb motívumokat terveznek és hímeznek.